Weboldal készítés
 

Kínai gyógymasszázs

A tui-na masszázs szerves része a tradicionális kínai gyógyászatnak, amely az emberi energia meridiánok manipulálásával foglalkozik. Ezért gyakran más kezelésekkel együtt alkalmazzák mint például: akupunktúra,
moxaterápia, köpölyözés. A  kínai taoizmus és a harcművészet elveit alkalmazzák a szervezet egyensúlyba hozásának érdekében. A kezelés során az egyes ízületek közötti területek kerülnek dörzsölés illetve nyomás alá ezáltal a szervezet védekező energiái kerülnek mozgásba valamint az izmok és a meridiánok is aktivizálódnak, ami a szervezet regenerálódásához vezet.

 A tui-na a Shang dinasztia idejére vezethető vissza. Krisztus születése után 600-ban került be a Birodalmi Orvosi Kollégiumba mint önálló szervezeti egység. A Csing dinasztia valamint a kommunista forradalom után a tui-na-t is, mint hagyományos gyógymódot alkalmazták újra, ahogyan más kínai orvosi és művészeti hagyományokat is újra értékeltek.


 Tui-na módszerei között szerepelnek a kézi masszázs technikák a test lágy  szöveteinek (izmok és inak) masszírozására, akupresszúrás technikák amelyek közvetlenül befolyásolják Chi az áramlását,
 valamint manipulációs technikák a mozgásszervi és szalagos kapcsolatok helyre állításához. Külsőleg gyógynövény kivonatokat illetve balzsamokat használnak a terápiás módszerek hatásának fokozásához.
 Kínában több féle tui-na irányzat is létezik, ezek oktatása a hagyományos kínai orvosi kollégiumok önálló szakképzésein történik. Valamint a tui-na orvosok ugyanazt a magas szintű szakmai képzést és megbecsülést kapják mint az akupunktőrök.

A tui-na alkalmas akut és krónikus mozgás szervi, valamint számos váz és  izom rendszerbeli betegségek kezelésére. A tui-na egyszerűsége és a speciális problémákra való fókuszálásának képessége kiválóan alkalmassá teszi a svéd típusú masszázs kiemelésére vagy helyettesítésére. A rövidebb idejű kezeléseknek köszönhetően többféle helyzetben is alkalmazható mint például: otthon, irodában, kórházban, munka közben.
 Ezért is kiválóan alkalmas akár a professzionális masszázs terapeuta vagy az aktív ön és egészség tudatos egyén számára.

 
 
A hagyományos kínai orvosi vizsgálat módszerei | A vér fogalma a tradícionális kínai gyógyászatban | Áraink | Hagyományos kínai gyógyászat eredményei | Hagyományos kínai gyógynövények | Kezelhető betegségek | Kínai kultúra | Köpölyözés | Moxaterápia | Működési engedély | Qigong (csikung) | Tai Ji Quan | Táplálkozási tanácsok | Tui-na kinai masszázs

All rights reserved 2010